Lantos Johnny Musclemania világbajnok!
Írta: Jancsó Kornél
2001. december 6.

Némely kivételes sportágat leszámítva, mint amilyen például a női torna, nem jellemző, hogy valaki 25 évesen, karrierje derekán felhagyjon a versenyzéssel. Különösen nem igaz ez a testépítésre, ahol "öreg" fiúk és lányok sok-sok iksszel a hátuk mögött is még javában a pályán vannak. Tán még nehezebben megválaszolható kérdés, hogy mi hozza vissza ugyanazt a 25 esztendős korában visszavonuló sportolót négy évvel később a versenysportba. A visszavonulás és az újrakezdés sajátos kapcsolódását is kutattam, amikor Lantos Jánossal, alias Johnny-val leültünk beszélgetni a népligeti Koko Gym-ben, a testépítés leghíresebb Kokójának, Kovács Istvánnak az edzőtermében. Az apropót nem is elsősorban a magyar body-building egyik legnagyobb ászának reneszánsza adta, hanem a pályafelújítás máris rendkívül jelentősnek mondható sikere: Lantos nyerte kategóriája versenyét és az abszolút viadalt is Las Vegas-ban, a szuperbadisok afféle világbajnokságának is tekinthető nemzetközi izomparádén, a Musclemania-án!

Mikulás előtt, közvetlenül a november végi-december eleji Egyesült Államok-béli vetélkedő után diskurálunk, s nyugodt szívvel megállapíthatjuk: a Télapó az idén rendkívül gáláns volt hozzád, szuperajándékot kaptál tőle. Pontosabban, még mielőtt te javítanál ki, úgy fogalmazok: az ünnephez közeledve kiérdemelted mindazokat a relikviákat, így két mutatós-míves üvegszoborszerűséget, amelyeket az amerikai csúcsverseny első helyezettjeként hoztál haza a nagy vízen túlról… S amelyeket, hogy Mikuláshoz visszatérjünk, valóban büszkén kitehetsz az ablakba.

Tényleg büszke vagyok az eredményemre, hiszen amikor november végén kimentem Las Vegas-ba testépítőként szerencsét próbálni, még nem tudhattam, mi vár rám, mire számíthatok, hogy amerikai földön teremhet-e babér a magamfajta európai versenyzőnek.

Gondolom, ez nem önbizalomhiányból táplálkozó óvatosság, hanem az ismeretlen tereptől való idegenkedésből fakadt. Vagy volt azért előzetesen valami képed a rád váró nehézségekről, egyáltalán a mezőny erejéről?

Mielőtt a Scitec kiutaztatott volna Amerikába, tőlük is kaptam információkat a verseny színvonaláról, illetve az Interneten végignéztem az ellenfeleket, tehát képben voltam, csak azt nem tudhattam, hogy hazai versenyzőkkel szemben engednek-e nyerni? Ami engem illet, a különben 200 (!) body-buildert megmozgató Musclemania-án mindenképpen a döntőbe akartam kerülni, ez volt a minimális elvárásom magammal szemben. A középsúlyba regisztráltam be, de a hosszas légi útnak is köszönhetően nagyon lecsúszott a súlyom, úgyhogy végül is 76 és fél kilósan a váltósúlyban versenyeztem, ahol a határ 77 kg. Persze rengeteg amerikai startolt a kategóriámban, de akadt a 24 rivális között német és Fülöp-szigeteki testépítő is. Kijelenthetem, hogy roppant erős volt a kategóriám!

Hibás a feltételezésem, hogy minden szempontot figyelembe véve a "testi lecsúszásodnak" azért volt szakmai haszna is?

Jól gondolod, mert a "kényszerfogyásomnak" köszönhetően még mindig vastagabb voltam kategóriámban, mint az eleve az alsóbb súlycsoportra készülő többiek. A döntőbe öten jutottunk, s bár jó volt az előérzetem, meg a látvány alapján bizakodhattam is, a kisördög azért még akkor is csak ott motoszkált bennem: vajon hagynak engem itt nyerni? Hát hagytak! Bár elég érdekesen alakult azért így is a finálé. Arrafelé az a szokás, hogy az ötödiktől a harmadikig visszafelé vezető sorrendben szólítják a versenyzőket, az első kettő esetében azonban eltérnek az európai szokásoktól. Vagyis Amerikában az első kettő helyezett közül a győztest jelentik be elsőként, de én ezt akkor még nem tudtam, így aztán, amikor szólítottak, még keserűséget is éreztem, hogy hát akkor csak a második vagyok, s meglehetősen egykedvűen álldogáltam a színpad közepén, ezüstérmesnek gondolva magamat. Csak az eredményhirdetés után tudtam meg, hogy mégsem második, hanem első lettem!

Azért most a biztonság kedvéért szögezzük le: nem csupán a kategóriádban, hanem az abszolútban is!

Bizony, aminek aztán valóban nagyon örültem. Ez volt az igazán nagy siker, hiszen váltósúlyú létemre lettem az abszolút legjobb, a nehézsúlyú amerikai világbajnokot és a többi robusztus óriást is megelőzve!

Gratulálok, bár én abban a szokatlanul szerencsés helyzetben vagyok, hogy hasonlóra volt már módom korábban is. Na nem olyan régen, még tíz éve sincsen, hogy a boldog múltú Body & Power-ben írhattam Lantos Johnny-ról, a sokszoros magyar bajnokról, aki ráadásul 1992-ben világbajnoki ezüstérmet is szerzett! Aztán az élet úgy hozta, hogy mostanáig nem futottunk össze, személyesen nem találkoztunk, bár hallani hallottam felőled, például a magyar bajnoki győzelmeidet követően. Az sem volt akármilyen sportági siker…

A múlt hónapban volt ez, közvetlenül az amerikai utam előtt. Annyi történt, hogy megint magyar bajnok lettem.

Azért ha lehetne, erről is kicsivel bővebben…

Azon a versenyen hoztam az eddigi, mármint a visszatérésem utáni legjobb formámat. A 80 kilogrammos kategóriában indultam, és diadalmaskodtam is, mi több, még az abszolút elsőség is az enyém lett.

Nem állom meg, hogy ne biggyesszem ide sietve: a nagyszerű Tóth Zoltán előtt, akivel különleges badis csemegeként már az országos bajnokságot megelőzően is hatalmas csatát vívtatok.

Így van! A magyar bajnokság előtt megrendezett Tisza Kupán, ahol a legjobb magyar IFBB-s versenyzők is rajthoz álltak, indult Tóth Zoli is, és bizony sokan állították, hogy őt nem lehet megverni, senki sem tudja legyőzni. No hát én kifejezetten rá, kimondottan ellene készültem, olyannyira, hogy inkább a magasabb kategóriába neveztem, csakhogy összemérhessem vele magamat.

Ez a lehetőség miből adódott? Hát nem volt egyértelmű a testsúlyod alapján, hogy hol indulsz?

Tény, hogy Tóth Zoli úgy 89 kiló lehetett, én pedig 81. A Tisza Kupán két kategóriából lehetett egyet választani: vagy a 80 kg felettit, vagy a 80 alattit, de mivel egy kiló súlyengedményt adtak, mehettem volna a könnyebbek közé is. Ám mondom, hogy éppen azért választottam a nagyobbakét, hogy Tóth-tal versenghessek. Így történt, és legyőztem, az abszolútban is én lettem az első.

Ha már visszafelé megyünk a múltban, maradjunk következetesek: a Tisza Kupa előtt egy héttel rendezték a 2001-es Superbody-t, ahol nagyszerű volt a bemutatkozásod. Azt a malőrt leszámítva, hogy bár nem anabolikus szteroid, de a tilalmi listán való szereplése miatt "buktatni" képes asztmagyógyszer (Clenbuterol) használatáért a budapesti doppinglaborosok "kimértek". Arról nem is beszélve, hogy az egyszeri próbálkozásból végül is kisebb sikerszéria kerekedett. Merthogy eredendően csak egyetlen versenyről volt szó… Egészen pontosan mestereddel, Kokóval abban állapodtatok meg, hogy elindulsz a Superbody-n, és kész…

Hát ez lett belőle, de persze nem bánom, hogy így alakult…

Ide még kanyarodjunk majd vissza, ha már egyszer "első és egyetlen" verseny volt a kiindulási alap, de most muszáj kitérőt tennünk. Tudniillik mielőtt a Superbody-ra neveztetek volna, Lantos János testépítő versenyző mint olyan nem létezett! Az általam felhozott 1992-es vb-ezüsttel még nem ért véget a pályafutásod, 1997-ben azonban váratlanul letűntél a színről. Alig 25 évesen felhagytál a versenybadival. Miért? Volt rá valami különös okod, vagy netán egyszerűen csak beleuntál az egészbe, esetleg pályát módosítottál? Szóval, mi történt?

A nem olimpiai sportágakban versenyzőknek is rendeznek az igazi olimpiához hasonló viadalokat, amit talán kevesen tudnak, ez az úgynevezett World Games. Egy ilyen Világjátékok vetélkedésre, 1997-ben, engem is meghívtak, mert ez meghívásos verseny. Nálunk a badisoknál kategóriánként a krémet vonultatták fel, mindegyikbe 7-7 versenyzőt invitáltak meg. Akkor még 90 kilogrammban indultam, ám hiába voltam egyértelműen a legjobb, az első hely várományosa, lepontoztak, csak harmadiknak hoztak ki. Egyértelmű volt a csalás ténye, sokan jöttek ugyan oda együttérzésüket nyilvánítani, de nem volt mit tenni, sajnos korábban is előfordult már ilyesmi. Ám nekem ekkor teljesen elegem lett az egészből, úgy éreztem, abszolút feleslegesen töröm magam, hiába költök rengeteget a felkészülésemre, ölök rettentő energiákat abba, hogy a legjobb legyek, ezt nem értékelik, nem ismerik el, viszont nekem így már nagyon nem éri meg. Döntöttem, a versenyszerű testépítéssel felhagytam.

Csak a versenyzéssel végeztél, vagy úgy, ahogy volt, az egész body-buildinges világnak hátat fordítottál?

Dehogy is! Csak a versenyzésből lett elegem, nem a testépítésből, vagyis az edzéseket ugyanúgy folytattam tovább, egyáltalán nem álltam le, bár az étkezési rendem óhatatlanul veszített az addigi szigorából.

Négyesztendei szünet következett, ami hatalmas idő, éppen elegendő arra, hogy az ember örökre szakítson a szívének még oly kedves sportjával is. Te viszont egyszerre csak hipp-hopp, megjelentél, visszajöttél versenyezni. Ennek nagyon sokan szívből örülnek, ámde ami engem - hogy a kellemes meglepetések körét bővítsem - igazán meghökkentett: amikor a Budapest Kongresszusi Központ színpadán, a Superbody-döntőn hovatovább egy évtized távolából újból megláttalak, az azonnali, legelső benyomásom az volt: ez a Johnny semmit sem változott, amióta utoljára találkoztunk…

Jólesik ezt hallani, pedig hát azért természetesen változtam én is. Főleg tömegben fogytam el, hiszen 1997-ben 88 kiló volt a versenysúlyom, ehhez képest a mostani visszajövetelemkor már jóval kevesebb voltam.

A lényeg azonban mégiscsak az, hogy újra kezdted…

Kokó, akinél a kezdetektől edzem, mindig is hívott, jöjjek vissza, legalább trénerként dolgozzak nála megint. És persze az elmúlt években azt is állandóan mondogatta, hogy ha akarok, újból versenyezhetek is. Erről azonban nagyon-nagyon sokáig hallani sem akartam. Végül csak rábeszélt ő, meg egy-két barát, s beadtam a derekam azzal a feltétellel, hogy csupán egyetlen versenyről lehet szó. Ez volt a 2001-es Superbody.

És akkor itt vagyunk megint az idei versenykezdetnél. Ami elé egyetlen fontos megjegyzés kívánkozik: időd nem sok maradt, hogy a beleegyezésed után a felkészülésed is sikeres lehessen…

Amikor eldöntöttem, hogy ismét belevágok, már nyár volt, s augusztus elsejével indult a felkészülés. A Scitec Nutrition megállapodásunk szerint táplálékkiegészítőkkel is segített, Kokó, az edzőm pedig kezdettől a rendelkezésemre állt. Hozzáfogtunk a közös munkához, bár az idő tényleg kevés volt. Különösen a tömegépítéshez feltétlenül az. Ami 97-ből megmaradt, mondhatni, abból gazdálkodtam. Ami maradt 2001-re, az elég vizes, zsíros valami volt, a Superbody-ra folyamatos fogyással 82 kilóra mentem le. Hadd említsem meg itt, hogy a Las Vegas-i versenyre ehhez képest még további két kategóriával csúsztam lejjebb a súlyommal! Ugyanakkor fantasztikus érzés volt újból a színpadon állni, a legnehezebbnek számító versenyzői kategóriában.

Kötelező a kérdés: mégis mire számítottál? Mert a panasznak értelmezhető folyamatos fogyás dacára maga a badis jelleged, nagy méreteid, a múltjukból élő izmaid kiválósága nagyon is megmaradt.

Persze, azért volt okom és alapom, amire a bizakodásomat alapozhattam, hiszen ténylegesen a verseny maradt ki az életemből, a folyamatos készülés nem. Meg aztán a riválisokat látva, s hogy az elődöntőt megnyertem, a másnapi döntőben már igenis számoltam azzal, hogy én leszek az első, még az abszolútban is. Az izgalmat inkább az okozta előtte, hogy az eltelt négy évben nemhogy színpadon nem álltam, de badiversenyen még nézőként sem voltam jelen egyszer sem!

Ha zanzásítanom kellene a lényeget, valami olyasmit mondhatnék, hogy Lantos "Johnny" János, született 1972. augusztus 22-én, magyar bajnok, világbajnoki második, az 1997 és 2001 közti szünetet követően Superbody-bajnok, Tisza Kupa-győztes, magyar bajnok kategóriájában és abszolútban is, továbbá ugyancsak kétszeres első helyezettje az amerikai Musclemania versenynek. Egyetlen tűzpróba helyett egész versenysorozat. De most aztán hogyan tovább? Kész, vége megint? Vagy evés közben jön meg az étvágy alapon, folytatod tovább, amíg értelmét látod? Mert arra hadd hívjam fel a figyelmed: 29 évesen messze nem számítasz vénségnek a testépítés világában…

Ha már a tervezett egyversenyes visszatérés tényleg ennyire másként, ilyen klasszul alakult, csináljuk tovább Kokóval, bár már jeleztem neki, hogy most azért előbb egy picit pihenek. Meg kell emésztenem agyban, lélekben is az egészet, ehhez muszáj szünetet tartani, mert fel kell töltődnöm, az izmokra, izületekre is ráfér a nyugalom. A pihenést követően aztán januártól ismét komolyabban nekifogunk, hiszen a Scitec-nek is komoly tervei vannak velem, melyet a támogatásuk nagysága is jelez, ezért intenzíven fogok edzeni, mindenek előtt tömegnövelésre van szükségem, erre fektetjük a hangsúlyt.

És persze indul a 2002-es versenyidőszak is…

Ami most teljesen biztosnak látszik, az egy jövő nyári amerikai verseny, egy újabb Musclemania viadal, ahová az idei győzelmem nyomán már most megvan a meghívásom, csak rajtam múlik, megyek-e. A válaszom igen, minden jel szerint megyek, méghozzá most már egy kellő idejű, minden részletre odafigyelő kemény és hatékony felkészülés után.